A második világháború egyik legjellegzetesebb fegyvere a szovjet PPS géppisztoly. Fejlesztését nagyban elomozdították a szovjet hadvezetés keseru tapasztalatai, melyeket a szovjet-finn háborúban, illetve a németek támadásának első szakaszában szereztek. Az előbbi során saját bőrükön érezték meg a finn géppisztolyos egységek hatékonyságát, a második katasztrófa idején pedig rengeteg kézifegyvert vesztettek, valamint több fegyverüzemük is kiesett a termelésből. Ezért előfordult hogy az oroszok úgy küldték rohamra a katonáikat a német állások ellen, hogy csak a katonák egy részének jutott puska. A roham végén, aki életben maradt, az már válogathatott is. Miért mentek így is rohamra az orosz katonák? Mert a hátukban NKVD-sek voltak géppuskával és mindegy volt melyik gépuska felé rohannak, a német, vagy az orosz géppuska felé... Ezen tényezők hatására kezdődött meg egy könnyen, gyorsan előállítható, hatásos fegyver tervezése. A Georgij Spagin által 1941-ben kifejlesztett PPS megfelelt ezeknek az igényeknek. A jellegzetes csigatárral (közismert nevén: dobtárral) szerelt "gitár" nem volt minoségi termék, de szélsoséges körülmények között is muködött. Hátrányait azzal is ellensúlyozni tudták, hogy igen sok készült belőle, és nagy tömegben vetették be. Egész egységek voltak, melyek semmilyen más fegyverrel nem voltak felszerelve. A Szovjetunióban az 50-es évek végéig, a csatlósállamokban valamivel tovább maradt hadrendben..

Ez volt az a fegyver amivel 1956-ban a felkelők harcoltak az oroszokkal akiknek a többségét akkor már Kalasnyikovval szerelték fel.