Szovjet távcsöves öntöltő puka, 1963 óta alkalmazzák, napjainkig. Háborús alkalmazásra került Vietnamban, a Közel-keleten, és Csecsenföldön is.

Űrméret: 7,62 mm
Lőszer: 7,62 × 54 mm R
Tárkapacitás: 10 db
Működési elv: gázelvezetéses, forgózáras reteszelésű
Tömeg: 4,3 kg töltetlenül, irányzékkal
Fegyver hossza: 1225 mm
Csőhossz: 620 mm
Elméleti tűzgyorsaság: 30 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség: 830 m/s
Hatásos lőtávolság: 600 m
Maximális lőtávolság: 1300 m

Története:

Dragunov a már elavulttá váló Moszin–Nagant puskák leváltására kiírt pályázat elnyerését követően 1958-ban kapott megbízást egy mesterlövész célú puska kifejlesztésére. A fegyverrel szembeni alapvető követelmény a mesterlövész puskákra jellemző "egy lövés – egy találat" elv helyett a harci körülmények között egymás után gyorsan leadható pontos célzott lövések lehetősége volt. A fegyver első prototípusa 1959-ben készült el SZSZV–58 jelzéssel. Az SZVD-t 1963-ban rendszeresítették a szovjet hadseregben, majd megjelent a Varsói Szerződés többi tagállamának fegyverzetében is, ahol a gépesített lövész alegységek szakasz szintű támogató fegyvere volt.

Lőszer és ballisztika:

Az SZVD a cári időkből származó 7,62 x 54 mm R lőszert használja. A lőszer jelzésében az "R" betű a "Rimmed" (peremes) szóra utal. Habár a fegyverhez használható a Moszin–Nagant puskához készült eredeti M1891/31 7,62 mm-es lőszer is, az SZVD-hez a fegyver tervezésével párhuzamosan Viktor Szabelnyikov elkészítette a ballisztikailag jobb lövedékkel szerelt, pontosabb tüzelést biztosító 7N1 jelű acélköpenyes, acélmagvas lőszert. A 7N1 helyett 1999-től a 7N14 jelzésű lőszert használják az SZVD-hez, amely elődjéhez képest hegyesebb lövedékkel készül.

Habár az SZVD még 1000 m fölött is halálos, hatásosan csak 600 m-ig alkalmazható. Ezen a lőtávolságon a lövedék szórása 2 szögpercen belül marad, de nem éri el a mesterlövész fegyverektől elvárt 1 szögperc értékű szórást. A fegyver nagyobb távolságokon a félautomata működéséből adódóan (a fegyverben mozgó nagy tömegű zár miatt) már pontatlanabb. A pontosság speciális lőszerek alkalmazásával növelhető.

Tartozékok:

Az SZVD szabványos tartozéka a PSZO–1 optikai irányzék (4-szeres nagyítással, 24 mm-es tárgylencsével), passzív infravörös szűrővel, paralaxisállítási lehetőség azonban nincs. A távcső szálkeresztje az éjszakai használathoz megvilágítható, ehhez egy kis 3V-os akkumulátor szolgáltatja az elektromos energiát. A szálkereszt mellett egy 170 cm magasságú céltárgyra kalibrált távolságmérő skála is található. A tervezése idején a PSZO–1 irányzék egyike volt a legfejlettebb konstrukcióknak, melyeket valaha hadrendbe állítottak. Ma már elavultnak számít, a gyártás minősége sem megfelelő, gyakori hibája, hogy mozog benne a szálkeresztet tartalmazó tárgylemez. A fegyverhez az NSZPUM éjszakai irányzék használható, de több más hagyományos irányzékot is gyártottak a fegyverhez. Az irányzék meghibásodása esetére a puska néhány verzióját nyílt irányzékkal is ellátták. Szintén az SZVD tartozékai az AKM-hez is használt szurony, az arctámasz, a heveder, a tártartó erszény valamint az alapvető tisztító és karbantartó eszközök.

A nyolcvanas években Dragunov az afganisztáni háború tapasztalatai alapján továbbfejlesztette a fegyvert. Az SZVDSZ visszahajtható fém tusával rendelkezik, a rövidebb fegyver előnyösebben használható az ejtőernyős és gépesített lövész egységeknek. Az SZVDSZ-en nincs csatlakozási hely a szurony számára. Manapság az SZVD-k tokja műanyagból készül, ezáltal csökken a tömeg és az előállítási költség, és ergonómialiag jobb kialakítás érhető el.

További képek ugyanezen pontban, a képtárban találhatók.

Forrás: http://wikipedia.org